Hírek

Ráckevén is téma lesz a Szigetvár-turbéki kutatások eredménye

Írta: Kustra Zsófia

A ráckevei Régészet Napján is téma lesz a Szulejmán-kutatások eredménye május 27-én. Az Árpád Múzeumban megrendezésre kerülő eseményen az ismeretterjesztő előadást Dr. Tóth Tamás, a Szulejmán-sírkomplexumnál a 2014. és 2015. évben geofizikai kutatásokat végző szakember tartja. "Komplex természettudományos kutatástól a régészeti feltárásig" című előadásában felvázolja a közönségnek a kutatás során alkalmazott természettudományos módszereket, illetve eredményeiket. A Szulejmán-kutatócsoportot és a Dél-Dunántúli Rendezvény és Fesztivál Turisztikai Klasztert Dr. Kitanics Máté klasztermenedzser képviseli, aki a hallgatóság felmerülő kérdéseire is válaszol.

Május 27-én lehetőség nyílik a Zrínyi Emlékterem, a szigetvári vár, valamint a "Civitas Invicta" kiállítás kedvezményes árú megtekintésére 

Írta: Kustra Zsófia

 A "Szigetvár-Zrínyi 1566" Emlékév keretében a szigetvári várban 2016 szeptember elején került sor a Zrínyi-emlékterem átadására. Küldetése szerint a kiállítás elsődleges célja és feladata volt, hogy megismertesse a nagyközönséggel Zrínyi Miklóst, a hőst és az embert, illetve azt a nemzetközi, közép-európai kontextust, amelyben értelmezni lehet Szigetvár és a Zrínyi-kultusz jelentőségét, történelemformáló szerepét.

A Zrínyi Emlékterem ideiglenes kiállítás 2017. május 31-ig látogatható, ezért annak létrehozói és alkotói május 27-re, 14:00 órai kezdettel vezetéssel egybekötött látogatást szerveznek. Az eseményen az MTA-BTK tudományos munkatársa, Dr. Papp Júlia művészettörténész, kurátor mutatja be a megjelenteknek a képzőművészeti alkotásokat.

A kedvezményes látogatás részeként, az Emlékterem bejárását követően az érdeklődőknek alkalmuk lesz megtekinteni a "Civitas Invicta" kiállítást és a várat is. A vendégek Szulejmán-kutatásokkal kapcsolatos kérdéseire Dr. Kitanics Máté, az MTA BTK TTI tudományos munkatársa válaszol.

A program részvételi díja 500 Ft/fő, amely magában foglalja a Zrínyi Emlékterem, a "Civitas Invicta" kiállítás, illetve a szigetvári vár megtekintését.

Az eseményre korlátozott számú jegy kapható, az előzetes regisztrációra a következő e-mail címeken van lehetőség: szigetvarivar75@gmail.com ceh.pecs@gmail.com

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen mutatták be a Szulejmán-kutatásokról készített könyvet és dokumentumfilmet

Írta: Kustra Zsófia

A 2013 óta zajló Szulejmán-kutatások jelentős mérföldkőhöz érkeztek, így a kutatócsoport az eddigi eredményeit az ország több pontján is bemutatja. A rendezvénysorozat részeként a legújabb kutatásokat bemutató, az eddigi eredményeket összefoglaló Szulejmán szultán Szigetváron című kötet bemutatójára, illetve a Szulejmán sírkápolnája nyomában című dokumentumfilm vetítésére 2017. május 10-én 18.30-kor került sor az ELTE Gólyavár Rendezvényházában. A mintegy 100 fős közönséget Dr. Borsodi Csaba, az ELTE Történeti Intézetének igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, a siker kulcsa a különböző szakterületek közötti együttműködésben, geográfusok, történészek és régészek közös munkájában rejlett.

A Szulejmán szultán Szigetváron című kötetet Dr. Oborni Teréz, az MTA BTK tudományos főmunkatársa méltatta, aki részletes és alapos áttekintést nyújtott a könyv tartalmi és szerkezeti felépítéséről, valamint a kutatás jelentőségéről. A kötet részleteiben ismerteti a 2013 és 2016 között lezajlott Szigetvár-turbéki Szulejmán-kutatások folyamatát, és a kutatócsoport által elért tudományos eredményeket. Ezt követően került sor a Szulejmán sírkápolnája nyomában című, harmincperces dokumentumfilm vetítésére, amelyben a kutatócsoport több tagja is megszólal. Dr. Pap Norbert átfogó képet nyújt a kutatás indulásának körülményeiről, a kutatócsoport által kitűzött célokról, valamint az előttük álló további feladatokról. Dr. Kitanics Máté a feltárt írott források jelentőségét tárja a nézők elé, bemutatva szerepüket a turbéki szőlőhegyen elterülő török kori rommező beazonosításában. Dr. Hóvári János a kutatás emlékezetpolitikai, Prof. Dr. Fodor Pál a tudománypolitikai dimenziót járja körül. Továbbá Dr. Gyenizse Péter a geofizikai vizsgálatokat, Hancz Erika pedig a régészeti feltárás folyamatát részletezi.

A filmet dokumentumcsatornákon és a továbbiakban szervezett vetítéseken mutatják be, legközelebb június 16-án 17 órakor kerül sor rá Dombóvár Város Könyvtárában.

Dombóváron is bemutatják a Szulejmán-türbe kutatásáról készített könyvet és dokumentumfilmet

Írta: Kustra Zsófia

A "Szulejmán szultán Szigetváron" című kötet bemutatójára, illetve a "Szulejmán sírkápolnája nyomában" című dokumentumfilm vetítésére 2017. június 16-án 17 órakor kerül sor Dombóvár Város Könyvtárában.

Mintegy százévnyi hiábavaló fáradtságot követően magyar szakemberek egy csoportja 2012 végén multidiszciplináris kutatócsoportot alakított, mely a török kormány támogatásával megkezdte Szulejmán szultán szigetvári türbéje helyének felderítését, és a kapcsolódó tudományos kérdések szisztematikus vizsgálatát.

A kutatócsoport a legendás helyek, az Almás-patak mente és a turbéki kegytemplom kizárását követően egy új helyszínen, a turbéki szőlőhegyen azonosította be minden idők legnagyobb oszmán szultánjának sírkomplexumát.

A kötet részleteiben ismerteti a 2013 és 2016 között zajlott Szigetvár-turbéki Szulejmán-kutatások folyamatát, és az elért tudományos eredményeket. A dokumentumfilm első fele a felfedezés történetét és a kutatócsoport által alkalmazott módszereket veszi sorra, a film második része pedig a kutatási eredmények fogadtatását, a nemzetközi érdeklődést, valamint a projekt jelentőségét részletezi. A vetítést követően a kutatócsoport tagjai közül Dr. Pap Norbert a Szigetvár-turbéki kutatások társvezetője, a PTE tanszékvezető docense, illetve Dr. Kitanics Máté, az MTA BTK tudományos munkatársa válaszol a közönség kérdéseire.

Helyszín: Dombóvár Város Könyvtára (7200 Dombóvár, Hunyadi tér 25.)

Időpont: 2017. június 16. 17 óra

Az eseményen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött a ceh.pecs@gmail.com e-mail címen.

A dokumentumfilm előzetese a következő linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=FI11i1Zvdcc

Budapesten mutatják be a Szulejmán-türbe kutatásáról készített könyvet és dokumentumfilmet

Írta: Kustra Zsófia

A "Szulejmán szultán Szigetváron" című kötet bemutatójára, illetve a "Szulejmán sírkápolnája nyomában" című dokumentumfilm vetítésére 2017. május 10-én 18.30-kor kerül sor az ELTE Gólyavár Rendezvényházában.

A kötet részleteiben ismerteti a 2013 és 2016 között zajlott Szigetvár-turbéki Szulejmán-kutatások folyamatát, és az elért tudományos eredményeket. A dokumentumfilm első fele a felfedezés történetét és a kutatócsoport által alkalmazott módszereket veszi sorra, a film második része pedig a kutatási eredmények fogadtatását, a nemzetközi érdeklődést, valamint a projekt jelentőségét részletezi. Az eseményen a kötet szerzői, a film alkotói, és a szereplők egy része is jelen lesz. A vetítés után kérdések megfogalmazására, beszélgetésre, és a Zrínyi-emlékévben megjelent kötetek és kiadványok, köztük a Szulejmán-kötet megvásárlására is lehetőség lesz.

A dokumentumfilm a Dél-Dunántúli Rendezvény és Fesztivál Turisztikai Klaszter közreműködésével került megvalósításra, a rendezvényen pedig Dr. Kitanics Máté klasztermenedzser válaszol majd a közönség kérdéseire.

EMLÉKHELYEK NAPJA - SZIGETVÁR IS RANGOS HELYET KAPOTT AZ ORSZÁGOS PROGRAMSOROZATBAN

Írta: Kustra Zsófia

A Nemzeti Örökség Intézete 2016. szeptember 5-én Nemzeti Emlékhellyé avatta a szigetvári várat, így a 2017. május 13-án megrendezésre kerülő "Emlékhelyek Napja" című országos programban Szigetvár városa is méltó helyet kapott. A vár a felvállalt Zrínyi-hagyományőrzés és a műemlékvédelmi célú reprezentáció mellett ezen alkalomból családi és közönségbarát programokkal várja az idelátogatókat. A programok között sor kerül a "Szulejmán sírkápolnája nyomában" című dokumentumfilm vetítésére, amely a Dél-Dunántúli Rendezvény és Fesztivál Turisztikai Klaszter közreműködésével készült el. A film levetítése után a közönség kérdéseire Dr. Kitanics Máté klasztermenedzser válaszol.

Elérhetőségek

LÁTOGASS MEG BENNÜNKET

7621, Pécs Nagy Flórián utca 10.   1. emelet 4. ajtó

HÍVJ BENNÜNKET

+36-20-340-6492

ÍRJ NEKÜNK

ddrftk@gmail.com

Nyitvatartás

HÉTFŐ - PÉNTEK

08:00 - 17:00

SZOMBAT

Zárva

VASÁRNAP

Zárva

Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el